FONTOS Hatalmas meglepetés érkezett a magyar gazdaságból

egészségügyi interjú

Magyarországra érkezett a legnevesebb amerikai egyetem

Magyarországra érkezett a legnevesebb amerikai egyetem

Hamarosan útnak indul a bostoni székhelyű Massachusetts Institute of Technology MIT Catalyst nevű programja Európában, melynek célja, hogy paradigmaváltást hozzon a kutatás megközelítésében, a jövő kutatóinak képzésében. Az egyik legnevesebb amerikai egyetem szakemberei által kidolgozott platformban Magyarországról a Debreceni Egyetem és a GE Healthcare kap stratégiai szerepet. Martha Gray, Ernest Lara, Enrique Shadah, az MIT szakemberei, valamint Ascsillán Endre, a GE Hungary alelnöke exkluzív interjú keretében mutatták be a Portfolio-nak a program részleteit. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a bostoni székhelyű egyetem illetékesei kétnapos magyarországi látogatásuk során az innovációs és technológiai miniszterrel is tárgyaltak.

Tömegek gyógyulnak ezzel a módszerrel Magyarországon, ingyenpénz is jár hozzá

A cafeteriaszabályok változása felerősítette a korábbi években beindult folyamatokat, az egyéni befizetések szerepe tovább növekedett - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Studniczky Ferenc. Az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a célzott juttatási forma felértékelődéséről, az aktuális pénztári piaci trendekről, az új tagok új magatartásáról, felhasználói szokásairól és a várható digitális fejlesztésekről.

Magyar egészségügyi startup készül meghódítani Európát és Amerikát

Már két évvel az alapítása után 340 millió forintos befektetéshez jutott a vállalatoknak és rajtuk keresztül az egészségtudatos munkavállalóknak digitális egészségprogramot kínáló Fitpuli. Ennek apropóján beszélgettünk Oláh Dániel és Békási Sándor alapítókkal, akik mindketten a mindennapi betegellátást tették félre, hogy főállásban vállalkozók legyenek. Szóba került, hogy mely országokban tervezik a terjeszkedést, milyen trendeket látnak a nemzetközi egészségügyben és hogy milyen kapcsolat lehet a szolgáltatás és az állami egészségügy között. Egyúttal megkerestük a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőt, akik már a kezdetekkor fantáziát láttak a startupban.

Magyarok ezreinek életén segíthet az Európában elsőként nálunk alkalmazott új technológia - Exkluzív interjú

Április utolsó napjaiban egy új endoszkópos gerincsebészeti módszerrel műtötte meg két betegét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvoscsoportja. A Dél-Koreából elsajátított technika annyira új, hogy Európában az OKITI orvosai alkalmazták először. Az új beavatkozásnak köszönhetően a gerincműtéten átesett betegeket akár már egy nap után haza lehet engedni. A műtét előkészületeiről, jelentőségéről, előnyeiről, várható elterjedéséről, magyarországi jövőjéről beszélgettünk az intézet munkatársaival. Hármas interjú Óváry Csaba főigazgatóval, Banczerowski Péter professzorral, idegsebészeti szakmai igazgatóval és Czigléczki Gáborral, a Gerincsebészeti Osztály orvosával.

A bűnbakkeresés nem oldja meg a magyar egészségügy problémáit

Ha a közfinanszírozott egészségügyet nem erősíti meg a kormány, miközben a magánegészségügy hatalmas kapacitásokat épít ki, ami erőteljes elszívóhatásként jelentkezik, akkor az állami rendszer össze fog omlani - vetíti előre Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász a magyar egészségügy jövőképét. Szerinte kedvező, hogy a kormány végre kezdi komolyan venni az egészségügy problémáit, azonban a vízió, amivel hozzálát a rendszer átalakításának, hibás. Azt is vallja, hogy szükség van új, modern egészségügyi intézményekre, de akkor biztosan be kellene zárni néhány régit és nem konzerválni a jelenlegi struktúrát. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy veszélyes az a fajta bűnbakkeresés, ami a kórházakkal és orvosokkal szemben folyik.

Vannak olyan innovatív gyógyszerterápiák, amelyekhez a magyar betegek hozzá sem jutnak

Jelenleg még a tíz évvel ezelőtti gyógyszerkiadások szintjéhez képest is hiányzik 20 milliárd forintnyi összeg a gyógyszerkasszából, ha pedig el akarunk jutni a visegrádi országok átlagára, akkor ezen felül további 15-20 milliárd forintos pluszpénzt kellene betenni a rendszerbe - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója, aki a finanszírozás hiányosságának következményeit is érzékeltette. A betegek ebből azt érzékelik, hogy az új típusú gyógyszerek később jutnak el Magyarországra, ha egyáltalán eljutnak hozzánk. Az egyesület konkrét javaslatokkal is él, Holchacker Péter vallja: még időben vagyunk, a plusz összeg akár már a 2020-as költségvetésben megjelenhetne, ezáltal a jelenlegi kritikus magyarországi helyzet rövid távon javulna.

A kaotikus magyar egészségügyben is játszanak Aranycsapatok

Érzésem szerint ma az orvosnak csak statiszta funkciója van, a fehér köpeny csak hitelesítő eszköz az egészségkereskedelmi folyamatban - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Dr. Bánsághi Zoltán, a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, aki a Magyarországon egyedülálló daganatterápiát levezénylő orvosként került be legutóbb a hírekbe. A szakemberrel beszélgettünk a személyre szabott terápiákról, az orvoslás jövőjéről, a magánegészségügy magyarországi helyzetéről. A klinikai főorvos vallja: egy társadalmi új szövetséget kellene kötni. Szerinte az alkotmányban is rögzített egészségügyi ellátáshoz való jog egy, a kormányok által kitöltött biankó csekk.

Egyre tovább élünk, de nem egészségesebben

A hazai egészségügyi rendszer célja a magyarok népegészségének a javítása. Már ott megfogalmazódik, hogy nem azt kell a célkeresztbe tennünk, hogy minél több műtétet, beavatkozást végezzünk, hanem a cél az egészség javítása - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Kohanecz Margó, a KPMG Healthcare and Life Sciences divíziójának igazgatója, aki szerint mindehhez a betegekben is kell egyfajta szemléletváltás, miszerint én is felelős vagyok a saját egészségemért. A KPMG szakértője kifejtette véleményét a legújabb jegybanki és kormányzati elképzelésekről is.

A magyar csodakészítmény, ami meghódította Amerikát - A teljes történet

Sok olyan zenekar van, amelyik egyslágeres, de mi nem ezek közé akarunk tartozni, sokkal inkább azok közé, akik az első siker után még 100 évig fent vannak a slágerlista elején - vallja Greiner István, a Richter kutatási igazgatója, aki tisztában van azzal, hogy a magyar gyógyszergyártó globális játékos: szerinte ugyanis a világ összes gyógyszerkutatója a cég versenytársa. A 34 éve a Richternél dolgozó szakemberrel a gyógyszerkutatás kihívásairól, jövőjéről, a társaság jövőképéről és a legutóbbi sikersztoriról, a cariprazine-ról is beszélgettünk, melynek története már 20 évre nyúlik vissza. Greiner István azt is elárulta: egy sikeres gyógyszer mögött több mint 300 ember áll.

Ilyen egészségügyi központ nem volt még az egész országban (Exkluzív interjú)

A TritonLife Csoport (a Róbert Magánkórház tulajdonosa) valamint Dr. Szabó Zsolt kézsebész szakorvos, a Világ Kézsebészeti Társaságok Szervezetének jelenlegi elnökének közös tulajdonlásában jött létre nemrégiben a Magyar Kézsebészeti Központ. Az új intézmény megalapításának apropóján beszélgettünk Szabó Zsolt alapító-orvosigazgatóval a kezdeményezés hátteréről, a szakmai csapat összetételéről, a kereslet alakulásáról, árakról és tervekről. A szakember arról is beszélt, hogy jónak tartják a magán- és állami egészségügyi rendszer szétválasztásának irányát, de közben a szektorsemleges finanszírozás előnyeit is hangsúlyozza. Egyúttal azt is ígérte: hallani fogunk az előttünk álló időszakban még a TritonLife terjeszkedéséről.

Mire készül a legnagyobb román magánegészségügyi cég az első külföldi bevásárlása után?

Nem mindennapi tranzakció valósult meg nemrégiben a magyar magánegészségügyi szolgáltatók piacán. A román tőzsdén jegyzett MedLife megvásárolta a Rózsakert Medical Center 51%-os tulajdonrészét. Nem sokkal a bejelentést követően sikerült interjút készítenünk Csermely Gyulával, az eladó RMC alapítójával, most pedig a vevő részéről Mihai Marcu szólal meg a Portfolio-nak és beszél a társaság terveiről.

Az egyik legnagyobb magánegészségügyi üzlet háttere - Interjú az RMC alapítójával

A vevő azt mondta, hogy én is a deal része vagyok, ha nemet mondok, nincs deal - adott betekintést Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center alapító-igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában a nemrégiben bejelentett MedLife-RMC tranzakció részleteiről. Az aktív szülész-nőgyógyász a további terjeszkedési tervekről, a tőzsdén jegyzett romániai társaság külföldi céljairól, a hálózatosodás fontosságáról is beszélt.

A káros szenvedély, amibe már majdnem egymillió ember halt bele Magyarországon

Évről-évre egy kisvárosnyi embert veszítünk el a dohányzás következtében, vagyis ez egy jelentős demográfiai probléma egy természetes fogyással sújtott ország számára. A legfrissebb számok szerint 1990 és 2017 között 882 ezer ember halt meg Magyarországon a dohányzással összefüggésben - mutatta be a dohányzás káros hatásait a Portfolio-nak adott interjújában Joó Tamás, a Semmelweis Egyetem egészségügyi közgazdásza. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy milyen nemzetközi példák állhatnak a döntéshozók rendelkezésére a dohányzás elleni további harcban, melyek ezek közül a leghatékonyabb eszközök, mely rétegeket érinti leginkább a dohányzás és mi húzódik meg ezek mögött, és mit okoz az, hogy a vágott dohány kevesebb, mint felannyiba kerül mint a cigaretta.

Nagy tervekkel állt elő a legnagyobb magyar magánkórház tulajdonosa

Országos magánegészségügyi rendszer létrehozásán dolgozik a TritonLife, bizonyos ellátási területeken hálózatokat építene, mely tavaly tavasszal zárta le a Róbert Magánkórház megvásárlását - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Haraszti Péter, a legnagyobb magánkórházat megvásárló társaság alapító-vezérigazgatója. A csoport szakmai és pénzügyi alternatívát kínál azoknak a magyar egészségügyi vállalkozásoknak, akik csatlakoznának a csoporthoz. Haraszti Péter úgy vélekedett, hogy a környező országokhoz képest a legnagyobb magyar magánpiaci szereplők is mikrovállalkozásoknak tűnnek, közben pedig megindult a konszolidáció valamilyen szinten. A szakember beszélt egy esetleges tőzsdei bevezetés esélyeiről, a munkaerőhiány okozta bérnyomásról, a jövőbeli árképzésről és a napokban bejelentett román Medlife és magyar Rózsakert Medical Center tranzakciójáról is.

Magyarország felé is kacsintgat a legnagyobb román magánegészségügyi szolgáltató

Elérkezett az idő arra, hogy az országhatárainkon kívülre fókuszáljunk - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Románia legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójának, a tőzsdén jegyzett Medlife-nek az alapító-tulajdonosa, Mihai Marcu, aki konkrét régiós országokat is megnevezett. A szakember beszélt a román piac jellegzetességeiről, a szakemberhiányról, a bérek emelkedéséről is.

Új területre lép be az LG - Nagy tervei vannak Magyarországgal is

Vadonatúj szektorba, az egészségügyi monitorok piacára lép be az LG és a régiós országok közül elsőként Magyarországon vezeti be legújabb termékeit - tudta meg a Portfolio Darren Jangtól, a dél-koreai társaság IT termékekért felelős regionális vezetőjétől. A szakemberrel készült interjúban beszélgetünk a digitalizáció fontosságáról, az LG régiós terveiről, valamint az egészségügy területén folyamatban lévő projektjeikről.

Addig marad egy orvos Magyarországon, amíg legálisan pénzt kereshet másodállásban

A 2019-ben életbe lépő, vállalati egészségbiztosításokra vonatkozó új adószabályok megakasztják a magánegészségügyi piac növekedési ütemét, a betegek magánbiztosítás hiányában pedig visszaáramlanak az amúgy is túlterhelt közegészségügybe - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában dr. Karai Gábor, az Advance Medical ügyvezetője. A betegútmenedzsmenttel foglalkozó nemzetközi cég hazai vezérével a telemedicina jövőjéről, a magán egészségbiztosítások szerepéről, a párhuzamos ellátórendszer épüléséről, a szolgáltatóknál várható áremelkedésről beszélgettünk. Azt vallja: az elvándorlás megakadályozásának leghatékonyabb eszköze, ha hagyjuk az orvosokat magánrendelni és tisztességesen pénzt keresni.

Tovább drágulnak a magánegészségügyi vizsgálatok

Elkerülhetetlen a magánegészségügyi szolgáltatóknál a díjemelés - vetítette előre a Portfolio-nak adott interjújában dr. Kirschner András. A Swiss Medical Group alapító-ügyvezetője 5-15%-os emelést valószínűsít általánosan, amit szerinte a szakképzett munkaerő bérének emelésére fordítanak a szolgáltatók. Szerinte a hazai és nyugati bérek közötti olló csökkenésével itthon lehet tartani a jó munkaerőt, a fiatalok körében pedig hirdetni kell, hogy az egészségügy egy olyan vonzó terület, ahol havonta akár egymillió forintot lehet keresni. A 18 éve működő magánszolgáltató társalapítójával a munkaerőpiaci aktualitások mellett a magánszektorban tapasztalható tőkekoncentrációról, a magyar egészségügyi rendszer jövőbeli finanszírozásáról, az egészségügyben is bevezethető bonus-malus rendszer lehetőségéről, és a hálapénz kivezetésének esélyéről is beszélgettünk. A mai napig aktív, klinikai orvosi munkát (is) végző szakember azt is elárulta, hogy több vételi ajánlatot is kaptak a vállalatcsoportra.

Magyar magánklinika, amerikai mintára, vidéken - Kik fizetik meg?

A betegek nem vándorolnak a magánegészségügy felé, hanem tudatosan keresik a magánszolgáltatókat - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Kovács Antal. A Da Vinci Magánklinika ügyvezető igazgatója szerint addig nem fog változni a hazai egészségügy finanszírozása, amíg a posztszocialista közös társadalmi felelősségvállalást nem tudjuk elengedni. Az ügyvezetőtől megtudtuk azt is, hogy látványos árbevételt érhetnek el idén, valamint hogy mit okozott a keresleti oldalon a kapacitások idén nyári bővítése és sejtelmesen arra is tesz utalást, hogy a klinika vezetése merre látja a folytatást és a jövőt.

Ki kell hozni az egészségügyet a kórházakból

Ki kell hozni az egészségügyet a kórházakból

Mindenkinek arra kell törekednie, és ez az állam érdeke is, hogy a leghatékonyabb egészségügyi ellátás valósuljon meg és ennek érdekében meg kell előzni a kórházi ellátásokat - vallja Ray Cantwell, aki korábban éveken át a világ egyik legnagyobb orvosi eszközgyártó vállalatánál, a Medtronic-nál töltött be vezető pénzügyi pozíciót és döntött kutatások, terápiák finanszírozásáról. Az európai egészségügyi innovációs kezdeményezés, az EIT Health projektértékelőjével arról is beszélgettünk, hogy miben különbözik az amerikai és európai innovációs környezet, milyen főbb trendek várhatóak az egészségügyben és hol lehetnek sikeresek a medtech startupok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.